Hasznos Információk


Hőlégballonos sétarepülés menete

A hőlégballonos sétarepülés tervezett időpontját megelőzően, legalább kettő-négy héttel érdemes felénk jelezni, a hőlégballonozáshoz való csatlakozási szándékot. Az így leegyeztetett sétarepülést, az időpontot megelőző egy napban a legfrissebb időjárási jelentés alapján megerősítjük, adott esetben közösen módosítjuk.

Beteljesült kívánság – a pilóta szemével

Egy júniusi délutánon - éppen készülve a hőlégballon repülésre - érkezett egy hívás. A vonal másik végén visszafogott férfi hang jelentkezett, s néhány bemutatkozó mondat után feltárta hívásának okát, miszerint a Nők Lapja Café „33 kívánság” elnevezéssel nehéz sorsú gyermekeknek segít a vágyuk teljesülésében.

Hőlégballonozás leírása (hasznos információ repülés előtt)

Az alábbiakban olvashatsz arról, hogyan működik a hőlégballonozás. Fontos, hogy türelmesek, rugalmasak, és együttműködők legyünk! Hiszen, mint a repülés valamennyi területe, így a hőlégballonozás is, a földtől elemelkedve történik. Vagyis a repülés nem összehasonlítható, és nem is viszonyítható a földön, a földben

Törökországi hőlégballon baleset

´Lezuhant egy hőlégballon Luxorban´, ´lezuhant egy hőlégballon Kappadókia központjában fekvő Göröme városában´, adta hírül a világsajtó! Sokan kérdezik tőlünk, mi okozza, hogy az elmúlt egy esztendőben megnövekedett a hőlégballon balesetek száma. Gondoltuk, néhány általunk megfogalmazott mondatban leírjuk meglátásainkat

Hogyan készüljek a hőlégballonos sétarepülésre?

Évszaknak megfelelően! Ruházat: Ajánlott a zárt - műszáltól mentes - ruházat, kényelmes, lapos talpú-, sportcipő, és egy könnyed sapka. Eszközök: Kép-, és videó rögzítő eszközök. Egyéb: Mivel a program kb. 3 órát vesz igénybe, javasoljuk, hogy megfelelő mennyiségű folyadékkal mindenki készüljön.

Vármezői Hőlégballon Parádé 2012 - Élménybeszámoló

2012 nyarán meghívást kaptam szeptember végére a Vármezei Hőlégballon parádéra. Már nagyon régen szerettem volna elmenni Erdélybe, úgy éreztem ezt nem hagyhatom ki. Nagyon vártam az indulás napját. Végre mikor eljött az indulás időpontja és konvojban elindultunk a „hosszú útra” tele voltam kíváncsisággal. Csodálatos vidéken

Guinness rekord: 40 ejtőernyős ugrott ki egy hőlégballonból

Dubai-ban hőlégballonozó barátaink 2013.02.10. napján két hőlégballonos Guinness Rekordot állítottak fel. Az egyik: egy felszállás során 40 ejtőernyős ugrott ki egy hőlégballonból. A másik: egyszerre - vagyis 3 másodpercen belül - 24 ejtőernyős ugrott ki egy hőlégballonból.

VIII. Vármezői Hőlégballon Parádé

Szeptember 27 és 29 között ismét megrendezik Vármezőn (Erdély, Románia) a nagy sikerű Vármezői Hőlégballon Parádé. Az előző évek tapasztalataiból ítélve idén sem lesz semmivel sem könnyebb dolga annak, aki ezen a hétvégén Vármezőre szeretne eljutni, hiszen a látogatói szám növekedésével arányosan egyre nagyobb az

Hőlégballonozás története

Az 1700-as évek derekán a franciaországi Annonay-ban a papírgyáros család két sarja, Josef és Etienne - akik később csak Montgolfier-fivérekként váltak ismerté - kísérletezni kezdtek, először vízgőzzel próbálták magasba emelni hőlégballonjukat, de a lecsapódó vízgőz átnedvesítette papírból készült hőlégballonjukat. Később arra lettek figyelmesek, hogy

VII. Kiskőrösi Meghívásos Hőlégballon Találkozó

Szeretettel várunk a hetedik Kiskőrösi Meghívásos Ballon Találkozóra, melynek időpontja 2013. 05. 10-11-12. Reméljük a tavalyihoz hasonló jó idő és hangulat jellemzi majd a találkozót. A város főterének felújítása miatt a Városi Napok csak 12-én kerülnek megrendezésre, emiatt rövidebb a találkozó is.

Jelentkezz hőlégballonozásra

Klikkelj és repülj!

Rendelj ajándékutalványt

Időpont foglalás