Beteljesült kívánság – a pilóta szemével


Egy júniusi délutánon - éppen készülve a hőlégballon repülésre - érkezett egy hívás. A vonal másik végén visszafogott férfi hang jelentkezett, s néhány bemutatkozó mondat után feltárta hívásának okát, miszerint a Nők Lapja Café „33 kívánság” elnevezéssel nehéz sorsú gyermekeknek segít a vágyuk teljesülésében.

A holegballonozas.hu csapata ennek apropóján került Hernád Géza (szabadúszó fotográfus) látókörébe, és az oldalunkat böngészve úgy határozott felkeres minket. Rövid egyeztetés után igent mondtam a kezdeményezésre, együttműködésre. Hiszen magam is tudom mekkora kihívást jelent elérni céljainkat, vágyainkat, főként amikor ezt nehezebb sorból tesszük. 

A gyermekek nevelő anyukájukkal történt gyors egyeztetés után, hamarosan következett a nagy nap!

A három gyermekkel (Kriszti, Péter és István), a felszálló hely közelében, egy parkolóban találkoztunk. Mikor oda léptem hozzájuk, láttam a szemükben az izgatottság magas fokát, pont úgy ahogyan ezt megszokhattuk az először repülők tekintetében, de valahogy ezek a pillantások más hatással voltak rám. 

Nem sokkal később már a hőlégballon kipakolásán dolgoztunk mindannyian, amiben természetesen a gyermekek is segédkeztek. 10-15 perc, s a hőlégballon fölénk emelkedve várta, hogy ismét örömöt szerezzen a gondolájában utazók számára.

Repülésünk során a magasból szemléltük a tájat, s volt amikor szinte megérinthettük a fák lombkoronáját is. Elképesztően jó érzés volt látni, az őszinte, tiszta örömöt az arcukon. A tervezett repülési időnk végéhez értünk, megkezdtük a leszállást. A leszálló terület magán reptérnek is megfelelt volna, hiszen egy frissen kaszált legelő volt, aprócska hibával…
A leszállás befejezése előtt még hintáztunk egy keveset a kosárral, majd a hőlégballon elterült.

A földi személyzet a landolást követően nem sokkal megérkezett. Mivel egy néhány méter széles nád sor és egy rendkívül rossz minőségű bejáró gátat szabott a követő autónak, kézben kellett kihoznunk a szerelést, amiből újabb élmény kerekedett a gyermekeknek!

Tele örömmel, és vidámsággal visszatértünk a találkozási ponthoz, ahol egy avatási ceremóniával pecsételtük meg ezt az életre szóló délutánt.

Köszönjük Gézának, hogy felkeresett minket, és a Nők Lapja Cafénak, hogy lehetőséget teremtett egy álom megvalósulásának!

Kattints ide, és olvasd el a Nők Lapja Café beszámolóját!

Oszd meg másokkal is!

További bejegyzések


VII. Kiskőrösi Meghívásos Hőlégballon Találkozó

VII. Kiskőrösi Meghívásos Hőlégballon Találkozó

Szeretettel várunk a hetedik Kiskőrösi Meghívásos Ballon Találkozóra, melynek időpontja 2013. 05. 10-11-12. Reméljük a tavalyihoz hasonló jó idő és hangulat jellemzi majd a találkozót. A város főterének felújítása miatt a Városi Napok csak 12-én kerülnek megrendezésre, emiatt rövidebb a találkozó is.

Guinness rekord: 40 ejtőernyős ugrott ki egy hőlégballonból

Guinness rekord: 40 ejtőernyős ugrott ki egy hőlégballonból

Dubai-ban hőlégballonozó barátaink 2013.02.10. napján két hőlégballonos Guinness Rekordot állítottak fel. Az egyik: egy felszállás során 40 ejtőernyős ugrott ki egy hőlégballonból. A másik: egyszerre - vagyis 3 másodpercen belül - 24 ejtőernyős ugrott ki egy hőlégballonból.

Vármezői Hőlégballon Parádé 2012 - Élménybeszámoló

Vármezői Hőlégballon Parádé 2012 - Élménybeszámoló

2012 nyarán meghívást kaptam szeptember végére a Vármezei Hőlégballon parádéra. Már nagyon régen szerettem volna elmenni Erdélybe, úgy éreztem ezt nem hagyhatom ki. Nagyon vártam az indulás napját. Végre mikor eljött az indulás időpontja és konvojban elindultunk a „hosszú útra” tele voltam kíváncsisággal. Csodálatos vidéken

Jelentkezz hőlégballonozásra

Klikkelj és repülj!

Rendelj ajándékutalványt

Időpont foglalás