Hőlégballonozás leírása (hasznos információ repülés előtt)


Az alábbiakban olvashatsz arról, hogyan működik a hőlégballonozás.

Fontos, hogy türelmesek, rugalmasak, és együttműködők legyünk!
Hiszen, mint a repülés valamennyi területe, így a hőlégballonozás is, a földtől elemelkedve történik. Vagyis a repülés nem összehasonlítható, és nem is viszonyítható a földön, a földben, vagy adott esetben vízen, vízben végzett egyéb tevékenységgel. Éppen ezért, komoly felkészültségre, szakértelemre, és rutinra van szükség ahhoz, hogy valaki Pilóta Szakszolgálati Engedélyt szerezzen, és szakszolgálatot lásson el, vagyis légijárművet üzemeltessen. 
Legalább akkora szükség van a repülés során és azt megelőzően a pilótába vetett bizalomra, mint amikor az ember orvoshoz fordul, hogy az életét, a testi-, lelki épségét megóvja, vagy megteremtse. 

Ha nincs bizalmunk!
Találkozzunk egy pilótával, aki az általunk kiválasztott légijármű típussal repül, és kérjük meg, mutassa be nekünk a légijárművet, s tájékoztasson a repülésről.

Ha a bizalmunk megvan!
Akkor készen állunk a repülésre!
Természetesen ettől még egyedül nem repülhetünk! Szükség van pilótára, adott esetben személyzetre.
Ezért keressünk fel olyan személyt, személyeket, akikkel van módunk repülni. 
Könnyebb a dolgunk, ha családtagtól, baráttól, vagy egyéb helyről kapunk lehetőséget a hőlégballonozásra, hiszen, aki ilyen dologgal kedveskedik nekünk, az helyettünk is meggyőződik arról, kivel is küld fel minket a magasba, ahogyan ezt egy orvos ajánlásakor teszi.

Amikor megvan a kiválasztott!
A hőlégballonos sétarepülés, és függeszkedés (továbbiakban: hőlégballonozás) több dologban is eltér más légijárművel történő repüléstől, mivel irányíthatatlan légijármű. Így sok esetben nagyobb rutinra, belátási képességre van szükség hőlégballonozás során, mint egyéb repülés esetén. 
Tehát, önzetlenül fogadjuk el, ha a pilóta úgy dönt, a körülmények nem alkalmasak a repülésre, beleértve az időpontot, helyszínt, légteret, vagy a repülésben résztvevő személyeket (személyzet, utas, vagy saját maga) is.
Abban az esetben, amikor egy pilóta úgy dönt, hogy az előzőekben is felsoroltak alkalmasak a repülés megkezdésére, és folytatására, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a repülés biztonságos lesz.

NAGYON FONTOS!!!
Sose ítéljük el, vagy bíráljuk felül a pilóta - repüléssel kapcsolatos - döntését, a repülést megelőzően, és közben (esetleg utólag vitassuk meg az adott döntés helyességét), kivéve ha mi vagyunk az adott növendék pilóta oktatója. Természetesen oktatóként sem kényszeríthetünk senkit a repülésre!

A hőlégballonozásra való felkészülés!
Ha az előzőekben leírtakat magunkénak érezzük, és biztosak vagyunk benne, hogy készen állunk a hőlégballonozásra, keressük fel a kiválasztott személyt, csapatot és egyeztessünk időpontot a hőlégballonozásra. Fogadjuk el a pilóta hőlégballonozásra irányuló javaslatát, és tegyünk aszerint. Ha későbbi időpontot jelöl meg a hőlégballonozásra, vagy az általunk elképzelttől eltérő helyszínt (amennyiben nekünk is alkalmas) fogadjuk el, és járjunk el annak megfelelően. 
Egy hőlégballon pilóta mindig rugalmas, és türelmes, hiszen számos tényezőnek ki van szolgáltatva már a repülés tervezése során is.
Érdemes tudomásul vennünk azt is, hogy előre leegyeztetett időpont előtt néhány órával, vagy akár a helyszínen derül ki a repülés nem valósul meg, és másik helyszínt, vagy időpontot kell választani!


További információk a hőlégballonos sétarepülésről!

Oszd meg másokkal is!

További bejegyzések


VII. Kiskőrösi Meghívásos Hőlégballon Találkozó

VII. Kiskőrösi Meghívásos Hőlégballon Találkozó

Szeretettel várunk a hetedik Kiskőrösi Meghívásos Ballon Találkozóra, melynek időpontja 2013. 05. 10-11-12. Reméljük a tavalyihoz hasonló jó idő és hangulat jellemzi majd a találkozót. A város főterének felújítása miatt a Városi Napok csak 12-én kerülnek megrendezésre, emiatt rövidebb a találkozó is.

Vármezői Hőlégballon Parádé 2012 - Élménybeszámoló

Vármezői Hőlégballon Parádé 2012 - Élménybeszámoló

2012 nyarán meghívást kaptam szeptember végére a Vármezei Hőlégballon parádéra. Már nagyon régen szerettem volna elmenni Erdélybe, úgy éreztem ezt nem hagyhatom ki. Nagyon vártam az indulás napját. Végre mikor eljött az indulás időpontja és konvojban elindultunk a „hosszú útra” tele voltam kíváncsisággal. Csodálatos vidéken

2013-as luxori hőlégballon-baleset

2013-as luxori hőlégballon-baleset

A 2013-as luxori hőlégballon-baleset 2013. február 26-án, helyi idő szerint reggel 7:00-kor bekövetkezett baleset volt az egyiptomi Luxor város közelében. A baleset következtében 19-en vesztették életüket, akik közül tizennyolcan a helyszínen haltak meg, egy súlyos sérült pedig órákkal a baleset után a kórházban vesztette életét.

Jelentkezz hőlégballonozásra

Klikkelj és repülj!

Rendelj ajándékutalványt

Időpont foglalás