Hőlégballonos Sétarepülés

Hőlégballonos sétarepülés a Balaton és Budapest közelében

Hőlégballonos sétarepülés menete:

A hőlégballonos sétarepülés tervezett időpontját megelőzően, legalább kettő-négy héttel érdemes felénk jelezni, a hőlégballonozáshoz való csatlakozási szándékot. Az így leegyeztetett és írásban visszaigazolt sétarepülést, az időpontot megelőző 12-24 órában a legfrissebb időjárási jelentés alapján megerősítjük, adott esetben közösen módosítjuk.

Az előre egyeztetett időpontban és helyszínen találkozunk, ahonnan együtt megyünk a felszálló helyre. A pilóta és személyzete a helyszínen meggyőződik a helyi időjárási viszonyokról (pl.: szél sebessége, iránya), megállapítja, hogy alkalmas e a hőlégballonnal történő sétarepülésre. A sétarepülés vonatkozásában meghozott pozitív döntést követően megkezdődhet a hőlégballon, szállító járműből történő kipakolása, repülésre való felkészítése.

Hőlégballon felkészítése sétarepülésre:

Amikor a hőlégballon minden tartozéka és a repüléshez szükséges valamennyi eszköz kipakolásra került a hőlégballont szállító járműből, a pilóta eligazítja személyzetét, és a szükséges dolgokról tájékoztatja a résztvevőket. Ekkor lehetőség nyílik, hogy a résztvevők is tevőlegesen részt vegyenek a hőlégballon sétarepülésre való felkészítésében, amennyiben ehhez minden körülmény adott.

Hőlégballon összeszerelése, felállítása:

A kosárra a menetirányba fordítást követően felszerelésre kerül a fűtéshez szükséges égő. A hőlégballon kosarába bekerülnek a sétarepüléshez szükséges üzemanyagtartályok, melyeket a pilóta szakszerűen csatlakoztat az égőhöz, majd az így kialakított üzemanyagkört kipróbálja és megállapítja, hogy az repülésre alkalmas.

A sikeres tesztet követően a gondola és az előzőekben hozzárögzített égő elfektetésre kerül. Megkezdődhet a hőlégballon kupolájának tartózsákból történő kicsomagolása. A tartózsák kibontását követően a hőlégballon kupolája a szájánál fogva kiemelésre-, ezt követően az égőkerethez kapcsolásra kerül, az erre rendszeresített karabinerrel. A kupola tartózsákját súlyából (kb. 140-350 kg) adódóan 2-4 ember együttes mozgatásával el kell vinni a sétarepülés (szél mozgás) irányába. 

A tartózsákból kihúzott hőlégballon kupolát a lehető leggondosabban a teherviselő szalagoknál fogva ki kell teríteni. A kiterítést követően a pilóta kijelöli a Korona-személyzet, és a Ballonszáj-személyzet tagjait, és megkezdődik a hideg levegős feltöltés.
Amikor a hőlégballon kupola a 2/3-áig megtelt hideg levegővel, a pilóta megkezdi a hőlégballon kupola meleg levegős feltöltését. A kupola felemelkedik, a pilóta elvégzi az utolsó ellenőrzést a hőlégballonon, és felszólítja a személyzetet, repülésben résztvevőket a gondolába történő beszállásra.

Sétarepülés hőlégballonnal:

Ha a hőlégballon kupolájában a levegő eléri a lebegéshez szükséges hőmérsékletet, a hőlégballon repülni kezd. A földi személyzet elvégzi a hátramaradt feladatait és megkezdi a hőlégballon földi követését.

A sétarepülés időtartama főként az időjárástól, évszaktól, területtől, igénytől függ. Átlagosan, a hőlégballonos sétarepülés ideje a nyári időszakban (márciustól-októberig) 40-70 perc, téli időszakban (novembertől-februárig) 40-90 perc.

A sétarepülés végeztével a leszállás következik, amitől általában jobban tartanak az először repülők, mint magától a sétarepüléstől. Abból a szempontból érthető is, hogy a leszálló terület helye, minősége nem garantált, nincs "hőlégballon leszálló pálya", valamint a gondola alján nincs kerék, mint egy hagyományos repülőgépen. Viszont a félelem - általában - hamar elillan, hiszen a talaj menti szél befolyásolja a leszállás sebességét, amit a pilóták kellő tapasztalatukkal és a tereptárgyak segítségével igyekeznek megfelelően kihasználni. 

Hőlégballon összepakolása, pezsgős koccintás, oklevél:

A leszálláskor megérkezik a földi - követő - személyzet, s megkezdődhet a hőlégballon összepakolása. A szakszerű összepakolást követően, amiben természetesen mindenki részt vehet, pezsgős koccintás és névre szóló oklevél, leszálló kártya átadása következik. 

A sétarepülést és a pezsgőzést követően, igény szerint mindenkit visszaszállítunk a találkozási ponthoz, s ezzel véget ér a kb. 3 órás hőlégballonozás. 


Tájékoztató!

A hőlégballonos tevékenység megkezdése - a repülés tervezést is beleértve - és folytatása során a légi jármű parancsnoka dönt az általa üzemeltetett hőlégballon repüléséről, és arról kik tartózkodhatnak a repülés során a gondolában.

Hőlégballonos sétarepülésre az év bármely szakában van mód és lehetőség, amennyiben az időjárási tényezők, és az egyéb körülmények lehetővé teszik.

A hőlégballonos sétarepülést és függeszkedést az időjárási tényezők jelentősen befolyásolják, de nem kizárólag ez az egyetlen szempont.

Az Ajándékutalvány vissza és készpénzre nem váltható!

Felkeltettük érdeklődésed? Tarts velünk!

Jelentkezz hőlégballonozásra

Klikkelj és repülj!

Rendelj ajándékutalványt

Időpont foglalás